Határtalanul! – Szlovákiában jártak a 7. osztályos diákok

Iskolánk 7.a és 7.b osztályának 35 diákja, valamint négy kísérő pedagógus – Lugosi Andrea, Nagy Henrietta, Matisz Ádám és Révai Ádám – egy felejthetetlen tanulmányi kiránduláson vett részt Szlovákia történelmi és természeti kincsekben gazdag vidékén a „Határtalanul!” program keretében. Az utazás megvalósítását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

Iskolánk 7.a és 7.b osztályának 35 diákja, valamint négy kísérő pedagógus – Lugosi Andrea, Nagy Henrietta, Matisz Ádám és Révai Ádám – egy felejthetetlen tanulmányi kiránduláson vett részt Szlovákia történelmi és természeti kincsekben gazdag vidékén a „Határtalanul!” program keretében. Az utazás megvalósítását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

Az ötnapos út során a tanulók számos magyar vonatkozású helyszínt ismerhettek meg, miközben betekintést nyertek a Felvidék kulturális és földrajzi sokszínűségébe. Utunk során mindenhol velünk volt egy rendkívül felkészült, tapasztalt idegenvezető, akinek élvezetes előadásai még közelebb hozták a történelmet a diákokhoz. A szállásunk Szepessümegen volt, 2–4 ágyas, tiszta, kényelmes szobákban.

Rozsnyón a város hangulatos főterét, valamint a magyar nyelvű Fábry Zoltán Alapiskolát látogattuk meg, ahol rövid találkozóra is sor került a helyi közösséggel. Betlérben az Andrássy-család vadászkastélyát és az azt övező angolparkot csodáltuk meg. Poprádon, a Tátra régió központjában, a Tátraaljai Múzeumban tettünk látogatást, míg Szepesszombaton a Szent György templomban figyelhettük meg Lőcsei Pál faragásait és a reneszánsz haranglábat.

A Bélai-cseppkőbarlang színes képződményei és a lombkorona sétány különleges élményt nyújtottak, míg Késmárkon a Thököly-vár és a híres fejedelem sírja révén elevenedett meg a történelem. Lőcse, a „Fekete város” helyszíne, hangulatos főterével és gazdag múltjával méltán lett sokak kedvence.

A Vöröskolostor barokk épületegyüttese látványt nyújtott, Ólubló pedig egykori határvárként a középkor hangulatát idézte meg. Szepesbéla Szent Antal temploma, valamint belvárosi sétánk során a szepességi kisvárosok világába nyerhettünk bepillantást.

Iglón, a Hernád partján fekvő városban egy másik arcát ismerhettük meg a régiónak, Márkusfalván a Máriássy-kastély, majd a Szlovák Paradicsom természeti szépségei, különösen a Tamásfalvi-kilátó, nyűgöztek le minket.

A Szepesi vár, amely egykor Szapolyai János születési helye volt, monumentális méreteivel mély benyomást tett mindenkire. Eperjes belvárosának szász jellegű hangulata, majd Kassa történelmi központja és az Erzsébet-dóm zárta méltóképp gazdag programunkat.

A kirándulás nem csupán a tanulók történelmi-földrajzi ismereteit bővítette, hanem közösségi élményekkel, új barátságokkal, sok közös nevetéssel és életre szóló emlékekkel gazdagította őket. Reméljük, hogy ez a program sokukban felébresztette a kíváncsiságot más határon túli magyar közösségek megismerése iránt is.

A tanulmányi kirándulásról az osztályfőnökök készítettek beszámolót.