NTP-TMV-19

NTP-TMV-19-0047

Országos Méh-Ész Logikai Verseny

https://beebotverseny.hu/

Az Egri Balassi Bálint Általános Iskola sikeresen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett  „Nagy hagyományú és szakmailag elismert hazai országos, vagy hazai és Kárpát-medencei meghirdetésű tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének támogatása” című pályázaton az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő Országos Méh-Ész Logikai Verseny megvalósításához.

Az elnyert támogatás összege: 750 000 Ft

A kezdeményezést 2018-ban indította útjára Kiss András, az iskolánk informatika szakos pedagógusa. Az ingyenes, ötfordulós online logikai verseny három kategóriában (óvodás, 1-2. osztályos, 3-4. osztályos) került meghirdetésre, fő célja az algoritmikus gondolkodás és a kreativitás fejlesztése, a résztvevők és a felkészítők érdeklődésének felkeltése.

Ebben az évben Zizi a méhecske és Scottie az űrlény közös kalandját kísérhették végig a résztvevők. A feladatok a Bee-Bot padlórobotok használatán alapultak, azok irányítási mechanizmusához kapcsolódtak, de azok nélkül is megoldhatók voltak.

Ebben az évben nehezítette ugyan a megvalósítást a vírushelyzet, de így is 1954 versenyző nevezett összesen a megmérettetésre. A versenyről további információk találhatók annak összefoglalójában: https://beebotverseny.hu/docs/Orsz%C3%A1gos%20M%C3%A9h-%C3%89sz%20Logikai%20Verseny%202020%20%C3%B6sszefoglal%C3%B3.pdf

A versenyhez kapcsolódó publikáció: A versenyek szerepe az algoritmikus gondolkodás fejlesztésében, az Országos Méh-Ész Logikai Verseny bemutatása. Gyermeknevelés Tudományos Folyóirat, 8(2), 219-231. https://ojs.elte.hu/gyermekneveles/article/view/922